Szakmai értekezlet és gyakorlati bemutató
labdarúgó edzők és testnevelők részére

2012.május 16.-án (szerda) 15:00 órakor szakmai értekezlettel egybekötött gyakorlati bemutatót tart az MLSZ Képzési Igazgatója Both József és a Bozsik Iskolai és Egyesületi Program szakmai felügyelője Tajti József.
Időbeosztás, helyszín:
Elméleti előadás /15:00-16:00/-Szekszárdi Művelődési Központ II. sz. előadó terem /Szent Istvántér 15-17, a Megyei Önkormányzati Hivatal mellett, volt főiskola épülete/ 
Gyakorlati bemutató/ 16:15- 18:00/- Szekszárd Városi Sporttelep műfüves pálya /Keselyűsi u.3/ Edzésben segítenek a Körzetvezetők, sportöltözetben jelenjenek meg. Az edzők, sportolók utaztatását szervezzék meg.Az MLSZ döntése értelmében minden szakember számára KÖTELEZŐ a megjelenés, aki a Bozsik Egyesületi és Intézményi programjában juttatásban részesül. Minden érdeklődő szakembert szeretettel várunk!

Teszler Vendel
MLSZ Tolna Megyei Szakmai Igazgató

Országos döntőben az I. Béla Gimnázium

Május 7-én Szekszárdon rendeztük az V. korcsoportos leány kézilabda
diákolimpia egyik országos elődöntőjét, melyet az I. Béla Gimnázium
lányai igen meggyőző teljesítménnyel abszolváltak, és jutottak a május
18-20. között Mezőtúron rendezendő országos döntőbe.
Eredmények: 

Eredmények:            
Kisfaludy Mohács - I. Béla Szekszárd     22 : 37
Bibó Kiskunhalas - Széchenyi Dunaújváros    18 : 28
Harmadik helyért:
Mohács - Kiskunhalas    33 : 17
Döntő:
  I. Béla  - Dunaújváros    46 : 25

  

Kézilabda diákolimpia országos elődöntő

Simontornyán, május 2.-án rendezték a diákolimlia országos elődöntőt az V. korcsoportos fiúk részére, melyen a következő eredmények születtek

1. Eötvös József Gimnázium Tata
2. Általános Művelődési Központ Simontornya
3. Révai Miklós Gimnázium Győr
4. Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola Székesfehérvár

A verseny részletes jegyzőkönyve valamint a mérkőzésen készült képek itt megtekinthetők!

XXXIII. T.T.T.


A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség, valamint a Gemenc TSE 33. alkalommal rendezi meg a "Tolnai Tájakon Túrázók" természetjáró akadályversenyét. Ideje:    2012. április 29. (vasárnap) Helye:  Vajkai - erdő (Bogyiszló) A Kisszékelyen 2011. április 17-én megrendezett XXXII. TTT-verseny eredménytáblázata itt olvasható!

 

VI. SULI-KUPA Horgászverseny


A Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége és a Tolna Megyei Diáksport Tanács - a TIMÁR MIX kft. támogatásával- 6.alkalommal hirdette meg a SULI-KUPA horgászversenyt 2012. április 30.-án Szálkán. A verseny jegyzőkönyve valamint a helyszínen készített fotók itt megtekinthetők!

Ülésezett a Tolna Megyei Diáksport
Tanács elnöksége

napirendben sor került a 2011-évi költségvetési beszámolóra, valamint a 2012-évi költségvetési tervre. Ez utóbbi kapcsán komoly segítségről adhatunk hírt: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012-ben is 2 millió ft támogatásban részesíti a Tolna Megyei Diáksport Tanácsot. Az elnökségi ülés óta eltelt időszak további pozitívumot hozott szervezetünk számára. A működés infrastrukturális feltételei a Tolna Megyei Általános Művelődési Központon keresztül az idei évben is biztosítottak lesznek a diáksport tanács részére.

A Tolna Megyei Diáksport Tanács március 28.-i elnökségi ülése

Fit- Ball képzés Hőgyészen!

 2012. május. 4-6 között 30 órás akkreditált képzés!

  • Testnevelőknek,  gyógy-testnevelőknek
  • Óvodai és iskolai pedagógusoknak, napközis nevelőknek

 Egy intézményből 3fő esetén komoly kedvezmények.!!!!
 További információ: Balaskó László testnevelő Elérhetőség: 06-20/493-4440

Országos döntőben bronzérmes az Őcsény

Május 24-én Debrecenben került megrendezésre a Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. korcsoportos országos döntője, ahol az őcsényi általános iskola sporttörténelmet írt. Deák István tanár úr tanítványai- Szücs Patrícia, Nagy Alexandra, Kapéter Jordána, Kapéter Benjamin - bronzérmet szereztek. Gratulálunk a kiemelkedő sikerhez!


Bronzérmes az Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár

A Tolna Megyei Diáksport Tanács március 10-én Dombóváron rendezte a Mező Ferenc szellemi diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjét. A 8 csapatos döntőben az Illyés az előkelő harmadik helyen végzett. A Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr által felkészített csapat - melynek tagjai Losteiner Cecília Terézia, Szenyéri Viktória, Rohonczi Mirtill, Szollár Csenge - csak tartós "szétlövés" után szorult a harmadik helyre. Gratulálunk a kimelkedő teljesítményhez!
Végeredmény:

1. Nagy Lajos Gimnázium Szombathely
187
pont
2. Boronkay György Műszaki  Középiskola és Gimnázium Vác        
171
pont
3. Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár
171
pont
4. Rudnay Gyula Középiskola Tab
164,5
pont
5. Janus Pannonius Gimnázium Pécs    
163
pont
6. Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza
153
pont
7. Bolyai János Gyakorló Ált. Iskola és Gimnázium Szombathely
152
pont
8. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár        
122
pont


Diáksportszervezetek 2012-évi tagdíja

Aktuális időszak: 2012-es naptári év.

Mértéke: 50 ft / tanuló/ év.

Befizetés módja: a mellékletben szereplő adatlap visszaküldése után számlát küldünk, utalást csak ezt követően kérünk eszközölni.


Befizetés határideje: 2012. március 31 !

 

 



Sportolók és felkészítőik díjazása

Tolna megye 2011-évi legjobb sportolóinak díjátadó ünnepségére került sor február 16-án Szekszárdon, a felújított Megyeháza Dísztermében. A Tolna Megyei Önkormányzat  és a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége közös rendezvényén a résztvevőket Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. A méltatást Bánki Erik, az országgyűlés hivatala sport és turizmus bizottságának elnöke folytatta, előrevetítve azt, hogy a magyar sport 2012-évi anyagi kondícióiban lényeges növekedés várható az előző évekhez képest.
A díjátadáson 26 sportág 50 sportolója és 30 edzője került elismerésre.

 

Röplabda országos elődöntő Pakson a Deákban

Január 25-én a VI. korcsoportos fiúk egyik országos elődöntőjét rendeztük Pakson.
Eredmények:

Hild Dunaújváros
-
Kossuth Lajos Műszaki Budapest
3 - 0
Magyar L. Dunaföldvár
-
Hild Dunaújváros
0 - 3
Magyar L. Dunaföldvár
-
Kossuth Lajos Műszaki Budapest
0 - 3


A dunaújvárosi fiúk - a soraikat erősítő, bonyhádi származású Kőrösi-testvérekkel- meggyőző teljesítménnyel jutottak a diákolimpia Békéscsabánrendezendő országos döntőjébe.

Testnevelők találkozása Zombán

Szombaton Zombán került megrendezésre az a kolbásztöltő verseny, ahol a megye testnevelői tanúbizonyságot tettek arról, hogy ehhez a speciális ismereteket igénylő, komplex feladathoz is értenek. A kollégák elszántságát jól mutatja: volt, aki Tolnáról gyalogosan érkezett a megmérettetés helyszínére. Tóth Károly és csapata mindent megtett azért, hogy a résztvevők komoly élményekkel távozzanak, illetve megfogalmazódjon a "jövőre ugyanitt" igénye.

Az I. Béla Gimnázium győzedelmeskedett a diákolimpia kézilabda VI. korcsoportos leány országos szekszárdi elődöntőjén.

Csoportmérkőzések:
Radnóti, Pécs
-
I. Béla, Szekszárd
21 : 27
Nagy Lajos, Szombathely
-
Eötvös, Tata
11 : 33
3. helyért:
Radnóti, Pécs
-
Nagy Lajos, Szombathely
30 : 21
Döntő:
I. Béla, Szekszárd
-
Eötvös, Tata
25 : 18

Évet zárt a Tolna Megyei Diáksport Tanács

December 14-én Szekszárdon, a Kerekes Tenisz Centrumban rendezte ünnepi elnökségi ülését a Tolna Megyei Diáksport Tanács, ahol 26 kolléga munkája került elismerésre. Azoké, akik a diákolimpiai versenyrendszer lebonyolításában aktív közreműködők voltak. Az elnökség megköszönte a nyugállományba vonuló Dr. Say István munkáját is, aki az Általános Művelődési Központ igazgatójaként patronálta a diáksport tanács tevékenységét.
Az elismeréseket Kerecsényi Márton úr, a megyei közgyűlés humán bizottságának elnöke adta át

Diáksportolók kitüntetése

A Tolna Megyei Diáksport Tanács a 2010/2011. évi országos diákolimpiákon 1-3. helyezést elért sportolók nagyszerű teljesítményét ismerte el a Garay János Gimnázium Dísztermében december 13.-án megtartott ünnepélyes díjkiosztón. Az eseményen Dr. Pálos Miklós a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt.




Testnevelők őszi szakmai napja


Közel 50 testnevelő kolléga vett részt a Testnevelő Tanárok Tolna Megyei Egyesülete által koordinált szakmai napon. A résztvevők betekintést nyerhettek egy új sporteszköz, a sportlétra módszertani alkalmazásába.
Ezt követően Szabó Noémi, kosárlabda szakedző által "vezényelt" bemutató foglalkozás tanúskodott arról, hogy a képzés minden fázisában a  következetes, alapos szakmaiság a követendő.
E kör várható következő találkozása:  Zomba, 2012. február 4.



KÖZLEMÉNY


A Magyar Diáksport Szövetség végleges állásfoglalása a "B" kategóriás Asztalitenisz Diákolimpián való indulási jogosultságról. A teljes állásfoglalás szövege itt olvasható!

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Szekszárdon


A Magyar Vállalkozói Szalon vendégeként a "Sporttörvény módosításának irányai" címmel tartott előadást Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
A közvetlen hangú sportfórumon a megye sportjában tevékenykedők a területi sportigazgatásról, a sportszakember-képzés, továbbképzésről, a sportegészségügyi hálózatról, a sportiskolai rendszerről, a mindennapos testnevelés témaköréről kérdezték az előadót, aki érzékeltette: a Magyar Olimpiai Bizottságnak, mint leendő egyetlen sportköztestületnek
csak mérsékelt befolyása lehet az említett területek alakulására.

Asztalitenisz Diák Kupa I. körzet
2011/2012 évi
versenykiírása

A Tolna Megyei Asztalitenisz Szövetség rendszeres versenyzési lehetőséget kíván biztosítani a nem sportegyesületi keretek között sportoló, valamint az igazolással rendelkező, de ranglista pontot még nem szerzett gyermekek számára.
A verseny rendezésének célja továbbá az utánpótlás-nevelés segítése, új tehetségek felkutatása, felzárkóztatása.

Körlevél az eredményekről:

Szekszárd és környéke  
Pincehely    
Tolna    
Szekszárd

 

Megyenap Tamásiban

Szeptember 1-jén a Tamási Művelődési Ház volt helyszíne annak az ünnepi megyei közgyűlésnek, ahol a megyei elismerések is átadásra kerültek.
Fazekas Gáspár Sipos Márton-Díjat, Földesi Gyula a megyei kiváló közalkalmazottja díjat kapta, míg Istenes László elnöki elismerő oklevélben részesült.
Az elismeréseket Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke adta át.

II. Szekszárdi Nagy Sportágválasztó

A Sport és Szabadidőközpontban szeptember 9-10.-én lebonyolított program keretében másodízben ismerkedhettek a fiatalok a különféle sportágakkal. A sikeres rendezvényen készült fotók itt megtekinthetők!

Testnevelők tanév-előkészítő értekezlete

Augusztus 25-én a  Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium díszterme adott otthont a testnevelő tanárok szokásos tanév-előkészítő értekezletének, melyen 68 testnevelő kolléga kapott tájékoztatást az új közoktatási törvény koncepciójáról, az elmúlt év értékeléséről, valamint az új tanév diákolimpiai versenyrendszerét érintő változásokról.
A befejező előadás központi témája a tanulók lelki egészségének kiteljesítése volt, mely folyamatban az előadó szerint a testnevelő tanároknak kivételezett lehetőségük és egyben felelősségük is van.

 

Atlétikai Magyar Bajnokság Szekszárdon

Augusztus 6-7-én Szekszárd új atlétikai pályáján került megrendezésre  a 116. Magyar Bajnokság.

A versenyen készült fotók itt megtekinhetők!


A Tolna Megyei Diáksport Tanács elnöksége
??
Elnök: Kozmann György négyszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenu sportoló
Titkár: Földesi Gyula Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési  Központ munkatársa
elnökségi tagok: Balaskó László Hőgyész Általános Iskola
  Völgyi István  Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény
  Kilián Zsolt Decs Általános Iskola
  Poór József Deák Ferenc Általános Iskola Paks
  Zalakovics Gábor Baka István Általános Iskola Szekszárd
  Tarr Imre Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Általános Iskola Dombóvár
  Dékány István 516. Ipari DSE Dombóvár
  Scherer Tamás Dienes Valéria Általános Iskola Szekszárd
  Radva Dóra Garay János Gimnázium Szekszárd
  Scheidler Géza Petőfi Sándor Gimnázium Bonyhád

A felügyelő bizottság elnöke Tornóczki Istvánné, tagjai Dárdai Ferenc és Huszárikné Böröcz Zsófia  

Pontrangsor 2010-2011
 
Tagdíj befizetések
 
 
 
 

 

 

vissza a lap tetejére