NÉPMŰVÉSZETI SÉTA A KAPOS MENTÉN

 

A Kapos menti fehér hímzés reneszánsza című utazó kiállítás, melyet a Dombóvári Helytörténeti Múzeum NKA pályázati támogatás segítségével valósít meg közel tíz helyszínen, s mely programban közreműködik a Tolna Megyei ÁMK is, értékes gyűjteményt mutat be a zömében Tolna táji kistelepülések érdeklődőinek.
A Kapos menti fehér hímzés kutatója és a minták felgyűjtője Cser Mária (1930-2006) népi iparművész, tanítónő így írt az 1880-as években reneszánszát élő hímzésfajtáról: "A hímzés vászonra készült, a nép asszonyainak, lányainak saját előrerajzolása után, fehér pamutfonállal. (...) Kihímezték a női és férfi ingek elejét, a keményített alsó szoknya alját, mely néhány ujjnyira kilátszotta felsőruha alól. Ma már ezek a hímzések majdnem teljesen eltűntek a napvilágról." A hímes minták igen változatosak voltak és mintasokszorosítás technikája nagy szabadságot engedett a kitöltésben a hímzőknek. Ezért szemlélhetjük azt a feltűnő variációs gazdagságot, mely egyben a falvankénti elkülönülést is eredményezte. A minták tematikája tükrözte a népi ismeretvilágot, mindazon növények stilizációja megjelent, melyek a paraszti élet flórájának elemei voltak. Leggyakoribb viráguk a szoliter rózsa: tekert rózsa, kötött rózsa, csopros rózsa, rózsacsipke elnevezésük nemcsak a formai, hanem a népi nyelvi gazdagságot mutatják. A leveles minták ugyancsak azonosíthatóak a kedvelt fa- és cserjefajták nyomán: tölgyleveles, cserleveles, vadszőlős, meggyleveles, rozmaringos és előfordul a kukacleveles minta is.

Hogy a Kapos menti hímzés - mint gyakorlat - nem tűnt el a helyi értékőrzésből, az imént megnevezett minták gazdagságát őrző Kapos menti vőlegényingekkel együtt, az a kivételes figyelmű és fantáziájú, tanulási szándékkal megáldott alkotói magatartásnak köszönhető. A viseleti darabok funkcióvesztésével a darabokon használt motívumok fokozatosan átkerültek a lakást díszítő textíliákra. A hímzés e korszakában olyan alkotók vállalkoztak a népművészeti érték ezen "újrafogalmazására", akiknek először azt kellett megoldaniuk, hogy a viseleti darabokon (pl. vőlegénying) megjelent minták alkalmassá váljanak terítőkön, függönyökön való esztétikus megjelenésre. A tervezéskor figyelemmel kellett lenniük arra, hogy kinek, milyen alapanyagból, milyen alkalomra készítették a tárgyat. Ez új kihívást jelentett a Kapos menti hímzést feldolgozók számára. Példaként emeljük ki e helyen a már idézett Cser Máriát, valamint Élő Lajosné és Dr. Wessely Józsefné népi iparművészeket. Az említett alkotók és tanítványaik igényes magatartása folytán mintaértékű megoldásokat mutattak fel munkáikon az évtizedek során.

A jó kiállítás egységes, gyűjteményes jellegével és a mai kornak megfelelő információhordozók bevonásával érhet el eredményt. E téren is példát mutat e prezentáció. A múlt és jövő még éppen kibékíthetően létezik egymás mellett a segédeszközök használatában. A szőttesek és hímzések textil hátterű paravánokra rögzítése még az általánosan alkalmazott kiállítási technikát idézi, ám mintha a búcsúzás érzete lenne a levegőben, hiszen újító szándékkal ugyanakkor tradícióba illeszkedve, utazóládákban érkezik meg a helyszínekre a gyűjteményes viseletanyag. A megőrzött viseleti darabok, avagy azok motívumgazdag elemei. Három utazóláda gördül be a kiállító terembe, ládánként öt darab kihúzható, üvegfedésű, vagy fedetlen fiókkal, melyeket a Dombóvári Helytörténeti Múzeum igazgatója, Dr. Kriston Vízi József ötlete alapján készített az ismert dombóvári fafaragó mester, Bocz János. A fiókok a ládákból kiemelve falra avagy egyéb installációra rögzíthetők.

Egységes bordó színű hátterük kontrasztos hatással emeli ki a fehér textileket, az üvegfedél pedig védelmet nyújt a károsító környezeti hatások ellen. Az utazóládák további előnye, hogy interaktív módon használhatóak a kiállítótérben. Megfelelően elhelyezve a látogató maga is kihúzhatja a fiókokat, vagy a már nyitva felejtett fiókból kihajló textilek szobabelsőt és használót sejtethetnek számára. Hiszen tárgyak akkor válnak izgalmassá számunkra, ha valamelyest egykori használójukat is felfedhetik.

A Kapos menti kiállítás-sorozathoz igényes kivitelű plakát, meghívó és ismeretterjesztő anyag készült. A plakát sötétbordó és fehér színei összhangot teremtenek a textilek és az utazóládák színeivel. Az ismeretterjesztő szándék arányosan ölt testet a szöveges kiegészítők és a viseleteket megörökítő régi fényképek paravános alkalmazásában. További erénye a kiállításnak az tervezői szándék, hogy ugyan egységesen, tehát némiképpen zártan, mégis nyitott szemlélettel indul vándorútjára a Kapos menti gyűjtemény. A kiállítást befogadó településen az ott élő hagyományőrzők is bemutathatják az általuk értékesnek tartott népi hímzéseket, szőtteseket, megmaradt viseleteket, a kiállítás részeként. Ezzel kialakul - ahogyan ez több helyen meg is történt - egyfajta párbeszéd egy úgynevezett állapotszerű gyűjtemény és a helyi értékek között. Elmondható tehát az is, hogy az archivált értékek ilyesfajta közvetítése még az összefüggőnek tekinthető földrajzi-etnográfiai környezet ellenére is képes inspiráló erővel hatni, s újabb alkotó folyamatokat, közösségteremtő alkalmakat hoz létre.

(SZENTKIRÁLYI KRISZTINA)

(A kiállítás eddigi befogadó települései: Madocsa, Kocsola, Szakcs, Kaposszekcső, Kurd.)

 

vissza a lap tetejére